Klagenfurth Open

 

Sajnos azon kívül hogy milyen szép város, és menyi látni való van arra ( és ezt majd egy későbbi cikkben írom meg) nem sokat tudok írni erről a versenyről.
Ötödik alkalommal voltam ott ezen a versenyen és ez volt a leg kisebb étszámú verseny eddig. Mindig gondot okozott, a normális felkészülés erre a versenyre, hiszen nálunk általában ilyenkor még messze nem kezdődik el a verseny évad. Igen ilyenkor én még keményen versenyhiányban szenvedek. Remélem ez majd meg változik amikor visszatérünk a dartsban mindenhol működő, csak nálunk nem, Januártól-Decemberig versenyévadra. Ennek ellenére jó edzés munkám alapján, egy jobb szereplésben reménykedtem.
 
Természetesen rá foghatom mindenre, de nem akarom. Egyszerűen egy jól játszó és nálam akkor jobban játszó Kaufmann Krisztiántól kaptam ki 4:3-ra úgy, hogy igen izgalmas, helyenként nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Krisztián dobott 12-nyilast, míg én szorult helyzetben ( 3-3 ért dobtam) 174-el kerekítettem 40-re, majd 1 nyíllal D20. A Krisztián kiválóan játszott és megérdemelte a győzelmet. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy utánam azt a Oto Zmeliket  verte 4:2-re iszonyúan jó játékkal, aki 2 hete a Poznan Openen döntőt játszott.
Hát erről ennyit. Nagyon várom már az OB-t és a többi versenyt. A VCDL döntőről már nem is beszélve.

 

Hozzászólások

By | 2011-09-12T13:49:14+00:00 szeptember 12th, 2011|Az én Dartsom|

About the Author:

Leave A Comment