Megvan a bravúr, avagy harmadszor sem csorbult ki a „Penge” (Steel Nemzeti Bajnokság – 7. forduló – Budapest/Kispest) – elemzés

A múlt héten eldőlt, hogy Székely „Penge” Pál zsinórban harmadik bajnoki címét húzza be az egyéni steel OB-n. 2015 és 2016 után tehát ebben az évben is sikerült a dobogó legfelső fokán végeznie. A DÖ-MIK DC versenyzője, Takács Gábor előtt is kalapot kell emelnünk, mivel egész évben nagyon magabiztosan harcolt, és mindig arra késztette az…

Tovább

Fokozódik a versenyfutás (Steel Nemzeti Bajnokság – 6. forduló – Győr) – elemzés

Azt hiszem, a címben mindent leírtam, amiről ez a hétvége szólt Győrben. A steel egyéni OB hatodik fordulója szikrázó csatákat hozott mind a férfi, mind pedig női vonalon, melynek a vége az lett, hogy az urak mezőnyében továbbra is nyílt a harc az aranyéremért. Penge újfent a döntőbe jutott, de sajnos a szerencse ezúttal sem…

Tovább

Hajrá, hajrá, Salgótarján!!!

Érd után újabb állomáshoz érkezik a hétvégén a steel egyéni nemzeti bajnokság. Ezúttal Salgótarján ad otthont az OB ötödik körének, illetve vasárnap a steel egyéni Magyar Kupa küzdelmeinek is. Mint már írtuk, Érden Pengének nagyon jól sikerült az a hétvége, mivel mind a két napon jó eredményt ért el. Szombaton megnyerte az OB negyedik körét,…

Tovább

Egy hétvége – két siker

Nagyon komoly döntőt hozott a férfiak mezőnyében a hétvégi bajnoki forduló az Érd Arénában, melynek végén ismét Penge örülhetett, aki ezzel vett revansot Takács Gábor felett a Békéscsabán elszenvedett vereségért. Penge ismét visszatalált a győzelem útjára. A múltkori, békéscsabai forduló döntőjében elszenvedett vereség után újra neki sikerült diadalmaskodnia a steel OB aktuális fordulójában, visszavágva Takács Gábornak a csabai fiaskóért. A Soul…

Tovább

Edzés, Verseny, Játék, Sport értelmezése A Dartsban

A fent leírtak fontos dolgok. A lehető leghamarabb kell ezeket tisztázni magunkban, hogy a legoptimálisabb lehessen a fejlődésünk! Az nem baj ha a fejlődést szakaszokra osszuk, csak akkor ne akarjunk egyik pillanatról a másikra át ugrani egy szakaszt! Első körben nem árt ha eldöntjük, hogy miként is gondolunk a Dartsra és azt hogyan is szeretnénk…

Tovább