Lakside Kvalifikáció & Winmau Master 2010 II. rész.

II. rész Utazás és Helyszín

Hull Citybe az út London Luton repterén át vezet. Hajnali 6-órakor indult a repülőnk Ferihegy 1.-es terminálról. Mivel a mi kis repterünk nem olyan régen megbukott a biztonsági átvilágításon hajnal 3-kor már taxiban kellet ülnünk hogy időbe kint legyünk a reptéren mert a cheking ideje megnövekedett. Erre amúgy a repülőtársaság figyelmeztetett minket előre e-mailben. Így a kis delegációnk ( Kovács Patrik utánpótlás játékos 14 éves; Bodnár Gergő XXI. Század DC; Farkas Sándor XXI. Század DC, Székely „Penge” Pál Soul DC) hajnal 2-kor, mindössze 4 óra alvás után nekiláttunk a készülődésnek. 3-kor már a taxiban ültünk és irány Ferihegy. Elsők között sikerül chekingbe érkeznünk és gond nélkül át mentünk az ellenőrzésen is. Itt mondom el azoknak akik nem tudják, hogy steel nyilat nem lehet fölvinni a kézipoggyászban azt külön csomagként kell föladni aminek külön díja van ha fapados repülővel utazunk. Erre a Ferihegyi reptéren egy gyönyörű steel darts nyilat ábrázoló plakát is figyelmeztet. Itt csatlakozott küldöttséghez Holczer Péter és Fekete Nóra így már hat főre növekedett a Hungary Darts Team. A repülés maga nem nagy idő, 2 óra 10 percig tart.

{jcomments on}
Lutonból több módon lehet eljutni a 300 km-re lévő Hull City-be. Lehet Busszal ami nagyon hosszú ideig 6-8 óra utazás. Vagy lehetőség van autóbérlésre ami akkor éri meg ha többen utaznak egyszerre és nem szeretik a kötöttségeket. A vonattal történő utazás a legkifizetődőbb, mert itt is úgy működik a jegyvásárlás mint a fapados repülőn minél hamarabb megvásárolod a jegyet annál olcsóbb. Pl. ha augusztusban már megvásárolod a jegyedet október végére akkor egy London-Hull jegy akár 10 Fontba ( 3160 Ft-ba) kerülhet 34 font ( 10 744 Ft ) helyett. A vissza útra is ez igaz bár most a Halloween miatt ( Nálunk minden szentek és halottak napja) a sok utazó miatt nehéz helyjegyet venni. A szállás érdekes dolog. Mindenféle lehetőség rendelkezésre áll, minden árfekvésben. Nekünk a helyszíntől 3,5 km-re egy privát hotelben ( nálunk panzió )volt a szállás ami a régi negyedben egy kb. 100 éves házban volt. Az egész környék úgy nézett ki mint amiket a régi angol filmekben látni. Itt egy padlás szobában voltunk 4-en elszállásolva, mind összesen 20 font/fő áron amiben benne volt az igazi hamisíthatatlan angol reggeli is.

Innen gyalogosan olyan 40-45 perc a központ ahol City Hall-ban volt a verseny. Mi busszal közlekedtünk. Itt is több lehetőség közül választhattál. Az egyik hogy vonal jegyet vásárolsz ami kb. 1 font, a másik hogy napi jegyet ami kb. 2,50 font. A napi jegynél nagyon figyelni kell hogy melyik busztársaság járatára veszed, mert nincsen átjárás a busztársaságok között és egy útvonalon több is közlekedik.
Ennyit a közlekedésről. Csütörtökön reggel egy jó kis angol reggeli után ( főt bab, sült paradicsom, sült bacon, sült angol kolbász, tükörtojás, és sült gomba, pirítós, kávé vagy tea, narancs juice ) 8 kor indultunk a helyszínre. Figyelni kell az idő eltolódásra mert ott egy órával korábban van mint nálunk. Ezt nem könnyű átvészelni de ha felkészülsz nincsen vele gond.

Amint beérkeztünk a helyszínre, rögtön a regisztrációhoz mentünk. Ott megkaptuk a saját csoportunk menetrendjét és egy karszalagot amivel azonosíthattuk magunkat.

Két részre voltunk osztva. A nagyteremben játszottak az International csoport tagjai és a hátsó teremben a BDO csoport tagjai. Én az Internaional 2-es Groupjába kaptam besorolást és a 14-es táblára voltam kiírva. 9:00-tól elkezdődött a gyakorlás mindenki gyakorolni kezdett. Volt olyan tábla ahol 8-10 játékos állt sorba és szó nélkül a legnagyobb odaadással és összpontosítással melegített.

Egy két érdekesség. Minden mérkőzés előtt a zsűriasztalhoz hívják a játékosokat és ott egy zsákból golyókat kell húzni. Ha pirosat húzol akkor az ellen feled kezd, ha zöld golyót húzol akkor te kezdesz, ha meg feketét akkor választhatsz. Amint eldől ki kezd mindenki megkapja a saját nevére kitöltött papírját ahol még 3 mérkőzésnek van hely. Ezzel a papírral kell vissza menned ha győztél. Az író papíron összesen 8 körnek van hely. Nem is nagyon láttam csak az ifiknél hogy megkellet fordítani. Minden dobó állásnál volt egy asztal hova le lehetett rakni a készletet és az italt. A játék közben kizárólag vizet fogyasztottak, előtte és utána volt aki sörözött is de ez ritka volt. Az asztal mögött lehetett állni a nézőknek. Mindenki szurkolt és soha nem halottam olyat hogy psszt mer dob valaki. Arra azért figyeltek hogy dobás közben ne szóljanak bele a játékba, főleg a kiszállónál.

 

Hozzászólások

By | 2015-07-29T10:34:18+00:00 november 2nd, 2010|Élménybeszámoló|

About the Author:

Leave A Comment