Kérdezz-felelek…a dartsról (I. rész)

A múlt héten már bátorítottunk a Facebook-on minden kedves, dartsot szerető ismerőst és ismeretlent egyaránt, hogy ne habozzon kérdéseket feltenni Pengének, hiszen azt szokták mondani, hogy kérdezve tanul az ember, tanulni meg sohasem szégyen. Az első körben még látszik a megilletődöttség, hiszen nem olyan sokan vették csupán a bátorságot, hogy faggatózzanak. Viszont akik kérdeztek, azok egész jó és kimerítő válaszokat kaptak. Úgyhogy következzen – remélhetőleg – egy új sorozat első része.

Garai Gábor: Akkor megkezdem én a kérdések sorát, a célzásban mennyire számít, hogy milyen típusú dartot használ az ember?

Penge: Mivel a dartsban nem az eszközzel célzunk, mint a lövészetben, vagy akár az íjászatban, így a nyíl típusa, formája, tulajdonsága, magában a célzásban nem befolyásoló tényező. A célzást a szemeddel végzed. Ami fontos, hogy legyen egy pont, amikor mereven van a tested. Valahol van egy dobásmozdulatot megelőző nyugvópontja a kezednek. Na, ekkor fókuszálsz a teljesen a célra, és dobsz. A közeli jövőben megpróbálom ezt bemutatni egy videóban.

 

Szücs Gyula: Szia, Pali! Nálad is előfordul, hogy néha durván beakad a kezed? Két hete kb. nagyon elkezdtem szórni a nyilakat. Egy hete,a ligán kritikán aluli dobásaim voltak. Előtte szépen csokorba, meg elég biztos szektor találatokkal. Szép tömeggel, de két hete olyan, mint ha most kezdtem volna csak el. Egy hete nem is dobáltam. Csak fejben számolgatom a kombinációkat. Lehet, hogy a nyilam kopott már meg túlzottan, vagy csak egyszerűen jön a mélypont. Te mikor szoktad lecserélni a nyilad ugyanarra a típusra, csak a még a vadonatúj, eredeti grippel megáldott dárdára? Lehet oka a nagy szórásnak a már elkopott nyíl, ha előtte jól ment vele?

Penge: Annak idején, amikor még nem kaptam a felszerelésemet a támogatótól, éveken keresztül használtam ugyanazt a nyilat, és csak azután cseréltem le ugyanolyanra. A kéz beakadása nálad nem hinném, hogy a dartitiszt jelenti. Én a helyedben külön gyakorolnám a technikámat. Figyelném a kezem, hogy jól mozog-e, hogy a testem ne mozogjon dobás közben, illetve hogy jókor engedem-e el a nyilat. Ez nem feltétlen pontos dobás, hanem három egyforma dobás, ami azt jelenti, hogy pontosan ugyanolyan szögben állnak bent a nyilak a táblában. Ha így van, akkor az elengedés és a dobómozdulat folytonossága az megfelelő. Nem rángatod, nem pöccinted, nem billeg a nyíl, stb. Ezután azt gyakorolnám, hogy ugyanilyen mozdulattal eldobom a nyilat, majd megpróbálom tökéletesen megismételni (még mindig nem érdekel, hogy megy az első nyíl). Ha ez sikerül, akkor egy csokorban lesznek a nyilaid. Csupán ezután foglalkoznék azzal, hogy célzottan odamenjen az első nyíl, ahová szeretném.

 

Somogyvári Rudolf: Hello, Penge! Balkezes dobó vagyok. Az alkarnak a kezdőpozíciója a derékszög legyen mindig? Onnan kell hátrahúzni a kezet, vagy nem muszáj derékszögben lennie a kezemnek? Egyébként két ujjal nem nagyon tudom biztosan fogni a nyilat, pedig azt javasoltad, hogy úgy engedjem el, de nekem nehezen megy sajnos, csak három ujjal. Hogyan javítsam a technikámat?

Penge: A kezdőpozíció nem kell, hogy derékszögben legyen. Szinte alig van olyan játékos, akinek a kezdőpozíciója derékszögű (talán csak Ian White-é olyan). Úgy dobj, ahol kényelmes, és ahonnan megfelelő lendületet tud venni a kezed a dobómozdulat kivitelezéséhez. Én azt javasoltam, hogy két újjal engedd el, nem pedig azt, hogy két újjal fogd. Nézd meg a videót, ami fent van a Youtube-on. Ott elmondom azt is, hogy a harmadik ujj előrébb van és támasztja a nyilat, hogy egyenesben tudd vele tartani. De elengedéskor – ami a dobó mozdulat közepén van – már csak két újjal fogod, hiszen a lendület addigra már egyenesben tartja a nyiladat. A technikádat csak úgy tudod javítani, hogy ha tisztában vagy az alapokkal, és hogy mi az ideális technika (ezt soha senki nem tudja megcsinálni, talán csak Phil Taylor, de mindenki arra törekszik és arrafelé tendál az irány). Folyamatosan figyelned kell magad és a nyilad viselkedését repülés közben, hogy tudd azt, ha valamit esetleg másképp csinálsz, annak milyen hatása lesz a nyilad röppályájára. Erről hamarosan készítek egy videós anyagot amin megpróbálom szemléltetni.

 

Evenich András: A helyes dobástechnikát hogyan lehet gyakorolni? A papírgombócokat jól dobom el, amit javasolsz, de amikor nyíl van a kezemben, másképpen dobok. 3/1 szokott kb. a jó dobásaim száma lenni.

Penge: Ez azt jelenti, hogy amikor a papírgombócokat dobod, akkor nem figyelsz kellőképpen arra, hogy mit és hogyan csinál a kezed. Amikor a nyíllal dobsz, inkább a célra figyelsz, mint a helyes (papírgombócokkal begyakorolt) technikai kivitelezésre. Ezen kell változtatnod úgy, hogy amikor már nyíllal akarsz gyakorolni, akkor is ugyanazokra az elemekre figyelsz, mint a papírgalacsinokkal mindaddig, amíg ez nem rögzül és nem lesz magától értetődő a kezed, s persze a fejed számára.

 

Farkas Aaron: Nekem az lenne a kérdésem, hogy nagy baj-e az, ha visszatértem a soft nyilaimhoz, steel heggyel? Több steel-t is próbáltam, de egyikkel se jöttek úgy a pontok, mint a softommal.

Penge: Semmi probléma. Ha neked így kényelmes, akkor dobj ezzel. A lényeg, hogy a dobás kényelmes és komfortos érzést adjon, mert akkor nem válik görcsössé.

 

Király Janika: Szia, Pali!  Szerinted mikor, illetve miből tudja meg a játékos egy nyílról, hogy “NA, Ő AZ IGAZI”?

Penge: Szerintem ilyen nem létezik. Főleg azért, mert ugye az igazit egy életre választjuk. Nincsen az a játékos, aki teljesen ugyanazzal a nyíllal dob a teljes karrierje során, ugyanis ő is változik. A súlya, az állása, a magassága, a fizikai állapota is egyaránt más lesz, ezáltal a technikája is alakulni fog. Ehhez fogja igazítani mindig a nyilát, nem pedig fordítva. Az első nyíl az nagyon fontos. Alaposan meg kell gondolni és úgy kell kiválasztani a testet, hogy kényelmes legyen a kéznek mind a fogása, mind pedig az elengedése. Aztán ezt minimum két-három évig nem szabad lecserélni. Közben próbálgatni kell majd a tollakat meg a szárakat is, de a lényeg, hogy ezzel a nyíllal fog kialakulni a dobásstílusod. Majd ha ez már kialakult, akkor lehet, de nem feltétlenül muszáj váltani. Én például egy 21g-os Magnum nyíllal dobtam hat évig, és csak azért váltottam, mert már nem lehetett kapni (mivel eltört).

 

Orbán Róbert: Túl sok Robin Hood-ot dobok mostanában. Mi lehet az oka, és mit kellene megváltoztatnom?

Penge: Semmit. Ez egy folyamat, ami arról szól, hogy megpróbálod ismételni a dobásodat. Mondjuk inkább úgy, hogy „túl jól sikerült.” 🙂 Szépen lassan meg fogod találni azt, hogy ne a nyiladat akard eltalálni, hanem közvetlenül mellé akard dobni. Ez lesz a következő lépcsőfok.

 

Kreiniker Zoltán: Helló! Balkezes vagyok és sokszor az 5-ös szektort találom el. Mi lehet a gond? Előre is köszönöm a választ.

Penge: Ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen kezes vagy. Sok minden lehet az oka, például mozogsz dobás közben, vagy nagyokat rántasz a kezeden, esetleg nem jól nyújtod ki, vagy nem jól és jó helyen állsz, stb. Figyeld meg, mi a különbség, amikor egyenesen a húszasba megy a nyilad, és amikor az ötösbe. Figyeld a kezed és a tested is. Nekem például a csuklóm fordul ki a dobást közvetlen megelőző pillanatban, és akkor megy a szomszédos szektorba.

 

Pálvölgyi Gergő: Ha egy meccsen bullra dobásra kerül a sor és az elsőnek dobó játékos kisbullt talált akkor ki dönti el, hogy mi legyen a sorsa az eldobott nyílnak?

Penge: A nemzetközi és a hazai szabály is azt mondja ki, hogy nem lehet segédnyíl a táblában. Tehát ekkor a bírónak vagy a játékosnak ki kell húznia a nyilat a táblából. A játékos megkérheti a bírót, hogy húzza ki a nyilat.

 

Alex Balázs: Szia Pali! Ha T20-ról T19-re vagy D8-ról D4-re váltasz, hogyan célzol? A törzsed vagy a karod pozícióját változtatod meg?

Penge: Mind a kettőt. Vegyük alapul a húszasra történő beállást és vegyük alapul, hogy a tábla minden pontja eltalálható ugyanazzal a mozdulattal eldobott nyíllal. Akkor a táblán lévő célhoz igazodva kell meghatározni a dobásod kezdőpozícióját. Ezt úgy érhetjük el – ha nem akarunk kiállni a dobóállásból -, hogy a törzsünkkel arra fordulunk és a könyökünket lejjebb vagy feljebb rakjuk, attól függően, hogy hol is van a célpontunk. Erről hamarosan megpróbálok videót készíteni, amivel tudom ezt demonstrálni.

 

Hornácsik Zoli: Mennyi idő alatt alakul ki a tökéletes dobástechnika?
Hogy tudom elérni azt, hogy kitartó legyek?
Hogy tudnám élvezni a játékot?(csak akkor tudom, mikor jól megy)

Penge: A dobástechnika kialakítása sok-sok év kitartó gyakorlással érhető el. A kitartást csak magadban tudod elérni, senki nem tud abban segíteni, hogy megszerezd. Egy fontos dolog van: mindig kis lépésekben haladj  előre és elérhető célokat tűzz ki mind a gyakorláskor, mind pedig a versenyzéskor. Akkor kapsz annyi pozitív visszacsatolást, hogy tovább tudd csinálni. A játék és a versenyzés két külön dolog. A versenyzés az egy pszichés hadviselés. Ha csak magaddal foglalkozol, és azzal hogy minden tőled telhetőt megtegyél a tábla előtt, akkor még a vereség után is pozitív élményekkel tudsz eljönni a táblától. Biztos hallottad már versenyzőktől: Így ki lehet kapni! Ez azt jelenti, hogy ő beleadott apai anyait, de a másik jobb volt. Ettől még nincsen szégyellnivalója, és így lehet élvezni a játékot is.

 

Köszönjük a rengeteg kérdést, és természetesen továbbra is várjuk őket, hátha tanulunk majd valami újat is.

Hozzászólások

By | 2017-10-20T19:42:51+00:00 június 28th, 2017|Az én Dartsom, Darts Nem Csak Versenyzőknek, Edzés, Nektek-Tőlem, Pengéről|

About the Author: