Hát ige. A Vasas Centenáriumi Liga egy nagyon jó verseny. Szép és igényes környezet, tökéletes 5 perc alatt bele lendülő szurkolók. Igazán jó hangulat.
Ez a versenyzési forma nagyon hangulatos és a játékostól egy teljesen más hozzá állást kíván. Itt tökéletes, óramű pontosságú bemelegítésre és ráhangolódásra van szükség. A játék során magának és a közönségnek is játszik. Minden azon múlik hogy a mérkőzés kezdésének időpontjában mennyire vagy FEJBEN EGYBE.
Ezen a napon enyhén szólva nem sikerült tökéletesre. Az elején még bizakodó voltam és a mérkőzés alatt is bíztam a győzelemben, hiszen rendkívül jól szórtam a triplákat. De a kiszállókkal nagyon nagy bajban voltam. Egyszerűen nem tudtam a két drót közé dobni. Folyamatosan közvetlenül a drót mellé ment a nyíl. Azt én a mikor rádobtam a 13 nyilasra egy tökéletesnek mindható sorozat után ( 140, 140, 60, 137 ), egy szerűen 3 kör alatt nem tudtam beledobni a D12-be. A Jani ezt kihasználva szépen leért és ahogy egész mérkőzésen ha leért akkor ki is szállt.
Valahogy ki kell találnom jövő hét szerdáig, hogyan tudom kint tartani a magán életi gondjaimat, és hogyan tudok csak is kizárólag a mérkőzésre koncentrálni.
Egy játékos mondta, hogy ez egy baráti vetélkedés. Óriásit téved. Ez kő kemény vérre menő csata. Ez a verseny, jelen pillanatban a figyelem középpontjában van ezért minden résztvevőnek nagyon fontos hiszen megtudja magát és „támogatóit” mutatni mind a nagyközönségnek, mind a meglévő és leendő támogatóinak. Ezért ez személy szerint nekem ebben a verseny szezonban az egyik, ha nem a legfontosabb versenysorozat lett.
Az első forduló után még jobban így gondolom.